Dűlők története
A Betsek a mádi szőlőhegyeinek egyik legrégebbike. A nevezett szőlőterület névadója valószínűsíthetően a karcsai illetőségű Becskedi család volt. Ugyanis e família egyik tagja, Becsked (Bechked) az 1420-as és az 1430-as években tokaji alvárnagyként szolgált, és ekkor tehetett szert Mád mellett a mai Betsek szőlőterületre. 1434-ben a Zemplén vármegyei Szerdahelyi családdal került éles konfliktusba, miután Gezdi Mihály tokaji várnaggyal, valamint familiárisaival együtt kifosztották a Szerdahelyi birtokokat.
Eme incidens miatt (Luxemburg) Zsigmond (1387−1437) király hosszas vizsgálatot rendelt el, melyet Becsked mádi birtokán folytattak le 1435-ben. A pereskedés hosszú éveket vett igénybe, és ismereteink szerint ez ügyben valós jogorvoslati döntés nem is született. A szőlőhegy neve a 17. század folyamán számtalan alkalommal előfordult az írott forrásokban Betsek, Becsked, Bechek, Bechked, Becsked, Beöczeök, Beczked, Böczk, Böczök, Betske formában is.
A középkori eredet ellenére a Betsek első közvetlen említése az 1600. évre tehető, miszerint a gönci lakosú Semjén Pál szőlőbirtok örökség miatt perlekedett szomszédjával a Kis- és Nagy Betsek szőlőhegyeken lévő szőlője miatt.
Ugyanakkor a Betsek legnagyobb birtokosa a 17. század elején az Alaghy család volt. E főúri família férfiágon történő kihalása után a Rákóczi család szerezte meg hosszas pereskedések után, 1635-ben a korábbi Alaghy szőlőket a Betseken. Az 1670. évi Wesselényi összeesküvés bukását követően a Rákóczi család a tulajdonában álló Betsek hegyi szőlőket elzálogosította Szelepcsényi György (1595−1685) bíborosnak, esztergomi érseknek, majd közel három évtized múltán a család visszaváltotta a bíboros örököseitől.
A Rákóczi-szabadságharcot követően az egykori nagy Rákóczi szőlőbirtokok a Betseken az Orczy és a Szirmay családok birtokába kerültek, és maradtak egészen a 20. század közepéig örököseik kezén.
A sátoraljaújhelyi Boda szőlőről nagyon kevés információ áll a történeti kutatások rendelkezésére.
Ennek ellenére tagadhatatlan tény, hogy a nevezett szőlőterület bizonyítottan középkori eredettel bír. Eredendően a sátoraljaújhelyi Magas-hegy részét képezte, melyet szőlőhegyként 1336-ban jegyeznek először a források Mogosheg néven. Ekkor a legnagyobb birtokosa a sátoraljaújhelyi Szent Egyed és Szűz Mária pálos kolostor volt. Ezen túlmenően a Magas-hegyen, a 14. század második felében több sátoraljaújhelyi családnak is volt szőlőbirtoka.
Ezek közé tartozott a település elöljáróságában tevékenykedő Boda család is. 1395-ben egy, a pálos kolostorra örökített magas-hegyi szőlőbirtok kapcsán került elő a neve első alkalommal, miszerint az örökül hagyott szőlőterület egyik szomszédja a Boda család (pontosabban Boda István elöljáró) szőlője volt.
A 15. század végén már a Boda szőlő birtokosai kizárólag a pálosok voltak. A reformációt követően a sátoraljaújhelyi prédikátorok szőlője volt.
Ezután legközelebb a Bodával, mint dézsma szőlővel csupán 1686-ben és 1687-ben találkozunk: birtokosai szegényebb sorból származó sátoraljaújhelyi lakosok voltak. Sőt a később, a 18−19. században a Bodán ez a birtokszerkezet tulajdonképpen megmaradt egészen a 20. század közepéig.
Mád régi, valószínűleg középkori eredetű szőlőhegye. Régi neve Holtvölgy, Hóttvölgy, vagy Hótvölgy volt. Nevét minden valószínűség szerint az elpusztult Öszöd falu régi temetkezési helyéről kapta.
Holdvölggyé csupán a 16−17. század fordulóján alakult át, azaz nincs köze az égitesthez. A Holdvölgy területe a 17. század végén felaprózódott, és ily módon megkülönböztettek Alsó-, Középső-, illetve Felső-Holdvölgyet is.
A középkori eredet ellenére, az első írásos emlék a Holdvölgyről 1607. július 20-án történt, ahol egy szőlőörökség vitája alkalmával került említésre a szőlőhegy. E szerint Patzos Pál mádi lakos vétót emelt Mád mezőváros elöljáróságánál, hogy az úgyszintén mádi illetőségű Sipos András szőlőbirtokhoz jusson a Holdvölgyön.
Általában véve a szőlőhegy birtokosai a 17. században mádi, illetve tállyai mezővárosi polgárok voltak, de jelentős számban képviseltették magukat szőlőbirtokosként rózsnyai, szepsi, és gönci lakosok is.
Rákóczi-szabadságharcot (1703−1711) követő időszakban a Holdvölgy birtokosi szerkezete jelentősen átalakult: az elszegényedő kisbirtokosok főuraknak adták el szőlőterületeiket. Így 1720 körül a Holdvölgy legjelentősebb birtokosa többek között az arisztokrata Orczy család lett.
Bodrogkeresztúr nagy múltú, és bizonyítottan középkori eredetű szőlőhegye a Kakas, vagy más néven a Kakashegye (in promontorio Kakashegie formában). Elnevezése a felvidéki kazai Kakas családdal állt összefüggésben, akik a 14−15. században voltak birtokosai a szőlőhegynek.
A szőlőhegy felaprózódása már a 15−16. században elkezdődött. Ehhez a folyamathoz kapcsolódott a szőlőhegy első ismert említése is, miszerint Kelemen bodrogkeresztúri plébános 1507-ben kegyes adományként, azaz felajánlásképp, nagy szőlőterületet adományozott a sajóládi Szűz Mária pálos kolostornak a Kakashegyen. Ezt az ügyletet Szapolyaiak, mint az akkori Hegyalja földesurai jóváhagyták és mentesítették a sajóládi pálosokat a bortized (latinul: quinta) befizetésének kötelezettsége alól. Ugyanakkor a Kakashegyen a 16. század első harmadáig jelentős szőlőbirtokkal rendelkezett a lehnicei (ma Szlovákia) Szent Antal karthauzi kolostor is, de birtokaikat az 1540-es években csakhamar a tokaji uradalomhoz csatolták.
A 16. század közepétől Kakashegy legfontosabb birtokosa a tokaji váruradalom, illetve a bodrogkeresztúri római katolikus plébánia volt. A reformáció beköszöntével a szőlőhegy tekintélyes birtokosai a bodrogkeresztúri református prédikátorok voltak, miközben a tokaji váruradalom nagy területeket adott át kezdetben Bodrogkeresztúr mezőváros önkormányzatának kezelésébe, majd idővel tulajdonába. 1622-ben Bodrogkeresztúr földesura a Thököly család lett, melynek tagjai 1670-ig háborítatlanul birtokolták az ottani szőlőterületeket, így a Kakashegy jelentős hányadát is. Ugyanakkor a 17. század első harmadában más nemesi családok is, főleg szőlőbirtok vásárlás kapcsán jelentek meg a szőlőhegyen.
Ezek voltak a Hevessy-, a Gönczy, a Patay-, a Rákóczi- és a Szentpéteri családok. A Wesselényi összeesküvés bukása után 1670-ben, a bécsi udvar lett a legfőbb birtokos a Kakashegyen, miután elkobozta a fent említett családok szőlőbirtokait, és a Rákóczi-szabadságharcot követően a kakashegyi szőlők az Erdődy, a Klobusiczky, a Lónyay és Waldbott családok tulajdonába kerültek.
A bodrogkeresztúri Kakashegy legmarkánsabb talajú szőlőjét nevezték Kövesnek. Első ismert említése az 1564. évi tokaji váruradalom összeírásában szerepel. Ebben a Kakashegyen fekvő Köves (Kewes id est vinea lapidea formában) a tokaji váruradalom egyik legfontosabb bodrogkeresztúri szőlőterülete volt. Ugyanakkor a Kakashegyhez hasonlóan Kövesen jelentős birtoka volt a bodrogkeresztúri plébániának és lehnicei karthauzi kolostornak is.
A Köves 16. század közepén már tovább darabolódott: az 1560-as évektől kezdve a dokumentumok igen markánsan megkülönböztettek Kis- és Nagy-Köves szőlőt is. A 16−17. század fordulóján a Kövesen nemcsak váruradalmi szőlők díszlettek, hanem a Bodrogkeresztúr mezőváros módosabb polgárainak, prédikátorságának, illetve önkormányzatának is ott voltak szőlőterületei.
Sőt ezzel az egy időben a gazdag kassai és eperjesi polgárok jelentős szőlőket felvásároltak meg a tokaji váruradalomtól a Kövesen. 1622-ben a mezőváros és a kezelésében álló szőlők nagy része, így a Köves szőlő is, a Thököly család birtokába került, miután az udvartól megvásárolta a települést. 1644−1648 között pedig I. Rákóczi György (1593−1648) erdélyi fejedelem vásárolt szőlőket a Kövesen kassai és eperjesi polgároktól. A Wesselényi összeesküvés bukását követően a Thököly család elvesztette bodrogkeresztúri szőlőbirtokait. A bécsi udvar a Kövest ekkor a kassai jezsuita rendháznak adományozta 1670−1676 között. 1682-ben ugyan gróf Thököly Imre (1657−1705) fejedelem visszavette, de bukását követően ismételten a bécsi udvar tulajdonába került a Köves-szőlő. Ezt pedig majd 1703-ban II. Rákóczi Ferenc (1676−1735) fejedelem szerezte meg. A szabadságharc után az udvar újból „államosította” ezeket a szőlőket, majd az 1720−1730-as években a Klobusiczky és a Waldbott családoknak adományozta.
A latin eredetű Lapis elnevezés (jelentése: kő, kőzet, határkő) egyébiránt csak 1670-ben váltotta fel a régi Köves elnevezést, ami tulajdonképpen durva, azaz nem szószerinti latin fordítása a Kövesnek. Ez az átnevezés az ellenreformáció, vagy másik nevén a rekatolizáció miatt történt, ugyanis a kassai jezsuiták el akarták törölni a magyar Köves nevet, mert ez az elnevezés a reformációra emlékeztette őket.
A Tokaj és Tarcal között fekvő Mézesmál promontóriumon (szőlőhegyen) egyik legértékesebb szőlője a Szerelmi. Elnevezésének eredete a szerémségi születésű Szerémy György (1490−1548) nagyváradi kanonokkal és humanista tudóssal áll összefüggésben. Szerémy Szapolyai János (1487−1540) erdélyi vajda, a későbbi I. János magyar király politikai híve volt. Lojalitásáért cserébe Szerémy Szapolyaitól az 1520-as években nagy kiterjedésű szőlőbirtokot kapott a Mézesmál szőlőhegyen.
A Szerelmit Szerémy-szőlő (vinea Zeremy in promontorio Mezesmal formában) néven először az 1564-ben készült váruradalmi összeírásban találjuk, mint fontos tokaji uradalmi szőlőterületet. A 16−17. század fordulójáig a Szerelmi birtoklásában nem történt jelentős változás. Ezt követően előbb Bocskai István (1557−1606), Rákóczi Zsigmond (1544−1608) majd utóbb Bethlen Gábor (1580−1629) erdélyi fejedelmek a tokaji váruradalomtól kibecslés útján jelentős szőlőterületek vásároltak a Szerelmin.
A Bocskai birtokokra előbb Bethlen Gábor tette rá a kezét, majd halála után nem sokkal Rákóczi Zsigmond fejedelem legidősebb fia, I. Rákóczi György fejedelem szerezte meg a Szerelmi szőlőt. Ezáltal a Rákóczi család szőlőbirtokai a Szerelmin látványosan megnőttek. A Rákócziak egészen a szabadságharc végéig uralták a nevezett szőlőterületet. 1711-ben a bécsi udvar elkobozta, és más volt Rákóczi birtokokkal együtt összeírta a szőlőket. Ekkor váltotta fel a korábbi Szerémi/Szerémy/Zerémy elnevezést a mai is ismert Szerelmi, ami tulajdonképpen egy elírási hibának volt köszönhető. Ugyanis az összeírást végző kamarai felügyelők a birtok lajstromba vételekor félreértették a szőlő nevét.
1717-ben a bécsi udvar a Szerelmi jelentős részét, egyik hívének az arisztokrata Klobusiczky családnak adományozta. A Szerelmi kisebbik része pedig udvari, majd állami tulajdonban maradt.
A Mád és Tállya között feküdt egykori Öszöd falu Árpád-kori eredettel bír, és a 13. században a környékén már termeltek szőlőt. A késő-középkorban a Tokaj-tállyai, majd később az önállósult tállyai váruradalom része lett.
1459-ben ezt az uradalmat I. Mátyás (1458−1490) király a Szapolyai családnak adományozta. Az erről szóló dokumentumban is szerepelt Öszöd falu és annak szőlőhegye is. A mohácsi vészt követő időkben Öszöd falu elpusztult. Ennek ellenére a parlagon maradt falu birtokosai a Serédyek lettek, de a szőlőhegye megőrizte a nevét. A Serédy família kihalása után 1557-ben az Alaghy család tulajdonába került, aki a tállyait a regéci uradalommal egyesítette. Velük kapcsolatban került elő az első konkrét említése a szőlőhegynek. 1630-ban egy birtokügylete kapcsán említették meg a szőlőhegyet Öszödhegye (Eöszödhegie formában) néven, mint a regéci váruradalom szőlőjét, melyet Tállya mezőváros lakosai műveltek az uradalom számára földesúri szolgáltatás gyanánt. Ezért ekkor tállyai szőlőterületként tartották számon.
1635-ben az Alaghy család kihalása után a Rákóczi família lett az Őszhegy legfőbb birtokosa. Ugyanakkor a 17. században Abaúj és Zemplén vármegyei nemesi családok is birtokoltak szőlőket az Őszhegyen, mint pl. a Veres-, a Fáy-, a Patay-, a Gyulaffy-, vagy a Garay családok, akik a Wesselényi összeesküvésben való érintettségük miatt elvesztették szőlőbirtokaikat. Ugyanakkor a 17. század utolsó évtizedeiben, kb. 1670 körül, jelent meg a szőlőterület elnevezésére nézve az egyszerűsített, és ma is ismert Őszhegy (gyakran Őzhegy formában).
A 18. század elejétől kezdve az Őszhegyet már kizárólag mádi szőlőhegyként írták össze a források. A Rákóczi-szabadságharcot kővetően a Trautson-, az Orczy-, a Vay- és a Ráday családok váltak az Őszhegy legnagyobb birtokosaivá.
Ma Rátka községhez tartozik. Azonban a múltban tállyai szőlőhegyként tartották számon, mert Rátka az 1566−1567. évi oszmán-török hadjárat során elpusztult, és a 18. század közepéig lakatlan település volt.
A feljegyzésekben nagyon kevés adat áll a történeti kutatások rendelkezésére.
Viszonylag kései szőlőterület, és ez vélhetően összefüggésben áll az elnevezésével is, ugyanis új telepítésű szőlőhegyet jelöl.
Első említése 1680. március 1.-re tehető, amikor is regéci váruradalom dézsma, azaz tizedfizetésre kötelezett szőlőjeként írták össze, és Tállya mezőváros művelte.
Az 1689. évi uradalmi összeírás az Újhegyről ezt az információt újfent megerősítette. Ekkor az uradalom gazdája a Rákóczi család volt, majd a szabadságharcot követően Trautson család birtokába került az uradalom, és ezáltal az Újhegy is.
A mádi határában elhelyezkedő Veres/Veresek szőlőhegy története úgyszintén komoly múlttal rendelkezik. Nevének eredete a szőlőterület vöröses színű talajára utal. Van olyan elmélet is, miszerint a Veres szőlőhegy egy Veres nevű nemesi birtokos után kaphatta a nevét. Ez utóbbi megállapítás azért is kétséges, mert szőlőhegy régi neve egyébiránt Vöröshegy (Weöreösheg formában) volt, és csak néhány évtizeddel később változott a 17. század első felében Veressé, illetve Veresekké. Első említése az 1598. február 23.-án történt egy szőlőbirtok vásárlás kapcsán. Ekkor ugyanis Mád mezőváros elöljárósága előtt a gazdag kassai polgár Kalmár János szőlőbirtokot vásárolt a mádi Kővágó szőlőhegyen Szíj (Szy) Pál mádi lakostól. Kalmár a megállapított összeg (450 forint) kifizetésén túl Szíjnak a Vöröshegyen fekvő szőlőjét is odaadta.
A szőlőhegyen ekkor az Alaghy család volt a legnagyobb birtokos, majd férfiágon történő kihalásuk után, 1635-ben I. Rákóczi György fejedelem és öccse, Rákóczi Pál (1596−1636) országbíró váltak a Veres szőlőinek birtokosaivá. Ezen túlmenően a Veresen a módos eperjesi, gönci és kassai polgároknak, illetve mádi prédikátoroknak és iskolamestereknek voltak ott szőlőik, melynek többségét helybéli lakosoktól vásároltak meg. A 17. században a Rákócziak mellett más nemesi családoknak is voltak ott szőlőterületei, mint például a Miskolczyaknak, vagy a Gyónyaknak. A Wesselényi összesküvés bukását követően a bécsi udvar a kassaiak, eperjesiek, gönciek valamint a fent említett nemesi családoknak a szőlőit elkobozta a Veresen. Ezeknek a szőlőknek egy jelentős részét 1676-ban az udvar az egri püspökségnek és káptalannak, valamint a kassai jezsuita rendháznak adományozta. A jezsuiták kisebb megszakításokkal a rend 1773. évi megszűntéig birtokolták a szőlőket a Veresen. Helyükre birtokosként előbb a sajóládi pálosok, majd a sátoraljaújhelyi piaristák léptek a 18. század utolsó évtizedeiben.
Ugyanakkor Rákóczi család grófi ága, amely mindvégig lojális volt a Habsburg-udvarhoz, 1707-ban bekövetkezett kihalásukig továbbra is háborítatlanul birtokolta szőlőit Veresen. Míg a család fejedelmi ága, avégett, hogy a családfő, I. Rákóczi Ferenc (1645−1676) fejedelem mentse magát a Wesselényi összeesküvésben történt érintettsége miatt, más szőlőkkel együtt elzálogosította Szelepcsényi György bíborosnak, esztergomi érseknek. Ez utóbbit I. Rákóczi Ferenc gyermekei, Rákóczi Julianna (1672−1717) és II. Rákóczi Ferenc 1700-ban visszavásárolták Szelepcsényi bíboros örököseitől. A Rákóczi-szabadságharcot követően a Veres legbefolyásosabb világi birtokosai az Aspremontok, az Erdődyek és az Orczyak lettek, miközben az egri püspökség és káptalan továbbra is zökkenőmentesen birtokolta a szőlőit a Veresen. A 17. század első évtizedeiben a Veres szőlőhegy más szőlőterületekhez hasonlóan két részre alakult. A források ekkortól kezdve különbözettek meg Alsó-, illetve Felső-Verest. Sőt a 17. utolsó harmadában a Felső-Verest a Nagy-Veres, míg az Alsó-Verest a Kis-Veres elnevezés váltotta fel.
A Veres szőlőhegy felaprózódása miatt kapta a 17. század végén a Veresek elnevezést.
